A 65-ös villamos a Rákospalota, Széchenyi tér (Czabán Samu tér) és Zugló vasútállomás (Thököly út) között közlekedett. 35 éve, 1980-ban szűnt meg.
1953. október 25-én indult 65-ös jelzéssel villamos a Thököly út - Mexikói út - Erzsébet királyné útja - Szent Korona útja (Lenín útja) - Beller Imre utca - Rákospalota, Széchényi tér (Czabán Samu tér) útvonalon. A '60-as években betétjárat is közlekedett 65A jelzéssel a Zugló vasútállomás (Thököly út) és Rákospalota, MÁV-telep között. 1970-ben a betétjárat megszűnt, és a 65-ös villamos a Széchenyi tér (Czabán Samu tér) és Rákospalota, MÁV-telep közé rövidült. A 70-es, 80-as éve nagy villamostalanítását ő sem úszta meg: 1980. január 3-án kaszálták el a vonalat. A pályája sokáig üzemi kapcsolatként megmaradt, még a Tatra T5C5 villamosok is jártak rajta.
Szent Korona útja. Rákospalota, MÁV-telepről ide fordult be a 65-ös villamos.
A Szent Korona úton a tipikus MÁV kerítés mellett haladt az egyvágányú pálya. Ma a vágány a helyét átadta a természetnek.
Elérkeztünk az M3-as autópályához, és előkerültek a vágányok is! Egykor a vonal keresztezte az M3-as autópálya bevezető szakaszát. Ma egy színes, hatalmas zajvédő fal állja útját a vágánynak.
Az első kép bal oldalán jól látszik az elfűrészelt felsővezeték tartó oszlop.
A gyalogos felüljáróról.
A villamos útját sorompó állta el, mely még mindig megvan!
Irány a felüljáró túloldala.
A másik oldalon már nincs meg a sorompó, a kettévágot vonal itt is zajvédőfalba ütközik. A felsővezeték tartó oszlop azonban itt is áll még.
A vágány folytatása ma parkoló. Ennyi maradt meg mindössze a 65-ös villamosból.
Feltűnik újabb vezetéktartó oszlop.
Szent Korona útja - Rákos út kereszteződése. Innen egy kisebb "S" alakban kanyarodott tovább a Szent Korona út folytatásába.
Tiszta Lila Akác köz :) Hihetetlen, de ebben a kertvárosi hangulatban pár évtizede még villamos is járt.
Megérkeztünk a Beller Imre utcai kanyarhoz. A Szent Korona útról a villamos balra kanyarodva haladt tovább a Beller Imre utcán.
A kanyar a Beller Imre utca felől.
|